Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég
Az Országos Dohányboltellátó Kft.-ből így 2015-ös alapítása óta már több mint 50 milliárd forintot vettek ki a tulajdonosok.
Az Országos Dohányboltellátó Kft.-ből így 2015-ös alapítása óta már több mint 50 milliárd forintot vettek ki a tulajdonosok.
A koncessziós rendszer 2013-as bevezetése óta nem volt ilyen kevés dohánybolt, mint 2024-ben, a dohánybolt nélküli települések száma pedig megközelítette a 700-at.
A trafikügyekért is felelős Lázár János friss törvényjavaslata emeli a hibázók bírságait, de új lehetőségeket is nyit: óriásberuházások mellett, ha legalább négyezer munkást zsúfolnak össze egy helyre, akkor ott majd lehet nemzeti dohányboltot üzemeltetni.
Nagy Márton tárcája picit gyengül, Lázár Jánosé erősödik.
A 30 éves férfit hamar elkapták.
A jogszabály nagyon szigorú, a dohányboltosok szerint túllőnek vele a célon, így pontosításban reménykednek.
Összesen 16,6 milliót emelt el a kasszákból, a boltok tulajdonosa és az ügyészség is azt szeretné elérni, hogy vissza kelljen fizetnie az okozott kárt.
A 39 éves elkövető két dohányboltot is feltört, azonban Dexter elől ő sem menekülhetett.
A vádlottnak legalább két visszatérő vevője volt.
Két alkalommal is emelni fogják 2021-ben a dohánytermékek jövedéki adóját, a legolcsóbb is drágább lesz, mint a mostani márkásabb cigaretták.
Ahogy mentolos cigarettákat, úgy ízesített nikotinos e-cigiket sem lehet forgalmazni – dohány ízű e-cigiket sem. A dohányboltosokat meglepte a tiltás, a szakma ugyanis egyeztetett a kormánnyal a 2016-ban csőre töltött, 2020-ban élesedő szabály módosításáról.
Átlagosan 26 százalékkal több dohányterméket rendeltek a trafikok a központi dohányellátótól a pánikvásárlások idején. Van olyan közért, ahol az alkoholos italok iránti kereslet is megugrott.
Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. 2015. óta nem írt ki pályázatot.
A jövőben csak a trafikokban lehet majd kapni az e-cigaretta, a dohányzást imitáló elektronikus eszközöket és az új dohánytermékek kiegészítő termékeit is – döntött kedden az Országgyűlés.
Éjszaka nem lehetne alkoholt vásárolni a nemzeti dohányboltokban, a jegyző pedig akár be is zárathatná azt a trafikot, amelyik nem tartja be a korlátozást.
A rendőrök hét percen belül elfogták a rablót.
A férfi először 90, majd 89 buszjegyet tett zsebre, mikor az eladó elfordult.
A kormány elhalasztotta az egységes dohánytermék-csomagolások bevezetését, a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége szerint a döntés segítheti az ágazat stabilizálódását.
Közterületi alkoholfogyasztás miatt bírságoltak és szabálysértések miatt indult eljárás.